Akció
Székhely akció!
A székhelyszolgáltatás már 3790 Ft-tól!
ajándék cégalapítással!
Pozitív hatás Németországtól

Az elemzők által vártnál is jobban nőtt a német ipari rendelésállomány márciusban – elemzők szerint ez a befektetői és fogyasztói javak iránti kereslet bel- és külföldi élénkülésének köszönhető.

Mi lehet az Euró jövője

Válságban az EU: integráció vagy a szétesés

A politikai unió nélküli monetáris unió kísérlete elbukott, az EU most az integráció vagy a szétesés közötti, történelmi jelentőségű választás előtt áll a görög pénzügyi válság rávilágított a problémákra, illetve a gyenge láncszemekre, amelyek eddig is jelen voltak, azonban a befektetők számára nem volt ekkora kockázat.

Mennyit kapnak a friss diplomások

Az Educatio Nonprofit Kft tavaly készített vizsgálata szerint ma egy friss diplomás megélhetéséhez nettó 125 ezer és 200 ezer forint szükséges. Hétezer megkérdezett szerint.

 

Közösségi adószámok megerősítése

Hogyan győződhet meg, tagállami partnere közösségi adószáma érvényességéről és azonosító adatainak pontosságáról.

 

Adószám-ideiglenes megszüntetése

Az APEH számos esetben szünetelteti, majd törölheti egy cég adószámát, ezáltal gyakorlatilag működésképtelenné téve a vállalkozást. Elég, ha a cégvezető nem szól a székhelyváltozásról vagy épp a posta rossz címre, viszi ki a levelet. Apró bakik, súlyos következményekkel járhatnak.

Egy százast és minimum 45 percet spórolunk vásárláskor

Egy bevásárlás alkalmával átlagosan száz forinttal kevesebbet költünk, mint egy éve, vagyis a bevásárlókosarunk értéke 1850 forintról 1750 forintra csökkent. Ráadásul már nem is válogatunk annyit: másfél óra helyett csupán háromnegyedet töltünk egy boltban – derül ki a Gfk Piackutató Intézet legfrissebb felméréséből.

Az unió miatt változik az áfa-törvény

Két uniós irányelv miatt elég nagy terjedelemben módosul januártól az áfa törvény, és hozzá kapcsolódva kismértékben változik az eva-, valamint az adózás rendjéről szóló törvény is - a javaslatot a pénzügyminiszter már benyújtotta a parlamenthez, az megtalálható az Országgyűlés honlapján is.

Székhelyszolgáltatás Budapesten, irodaházban

Székhelyszolgáltatás


Székhelyszolgáltatás – ezt a székhelyszolgáltatást minden olyan kis- és középvállalkozásnak ajánljuk akik időt, energiát de legfőképpen pénzt szeretnének megspórolni.


 

INGYEN cégalapítás, cégmódosítás!
(2 éves székhely szerződés mellé)

Székhelyszolgáltatás, székhely szolgáltatás, két éves szerződés esetén 3790 Ft+ÁFA/hó ajándék cégalapítás, cégmódosítás! - szekhelyszolgaltatas.eu

Nem kell irodát, saját személyzetet fenntartani, mi mindezt biztosítjuk Önnek. A székhelyszolgáltatás keretein belül az alap szolgáltatások mellett biztosítunk még többek közt titkári szolgálatot, irat és csomagmegőrzést, tárgyaló használatot és nem utolsó sorban székhely címet…

  • Székhely szolgáltatás
  • Székhely címet
  • Levelezési címet
  • Székhelyhasználati jog (befogadó nyilatkozat)
  • Fax küldés - fogadás
  • Ügyfélszolgálat
  • Telefonos ügyfélszolgálat
  • Titkári szolgálat
  • Tárgyaló használat
  • Kedvező árak
  • Szerződéskötés 10 percben
  • Irat és csomagmegőrzés
  • Ingyen banner kihelyezés

 

 

Kössön székhelyszolgáltatás szerződést nálunk és mi a Logosz Elegant kft. mint székhelyszolgáltató biztosítjuk a székhely címet az Ön számára. Szerződjön velünk egy évre, Április - Május hónapban csak 3790 Ft /hó + ÁFA áron cégalapítással!

Székhelyszolgáltatás irodáinkban várjuk kedves ügyfeleinket már 3790 Ft-tól / hó, és most ajándékba adjuk az Ön cégének megalapítását, módosítását! - Székhelyszolgáltatás

 

Székhelyszolgáltatás 6 hónap: 4490 Ft-tól /hó + ÁFA

Székhelyszolgáltatás 12 hónap: 3990 Ft-tól /hó + ÁFA

Székhelyszolgáltatás 24 hónap: 3 790 Ft-tól /hó + ÁFA
INGYEN CÉGALAPÍTÁSSAL CÉGMÓDOSÍTÁSSAL
(AJÁNDÉK: 27.500 Ft helyett MOST 0 Ft!!!)

Székhelyszolgáltató>>>

  

Székhely szolgáltatás

Ctv. 7. § /1/ bek.)

A törvényi módosítás előtt a székhely fogalma alatt a központi ügyintézés helyét értette a törvény.

A módosítás értelmében a cég székhelye a cég bejegyzett irodája. A bejegyzett iroda a cég levelezési címe, az a hely, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása, valamint ahol a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítése történik. A cégnek a székhelyét cégtáblával kell megjelölnie. A Székhelyszolgáltatás biztosítja a cégtábla kihelyezésért a székhelyen. A cég székhelye egyben a központi ügyintézés (döntéshozatal) helye.

Székhely szolgáltatás



Székhelyszolgáltatás-megrendelőlap letöltése >>
Székhelyszolgáltatás-szerződés letöltése >>


székhelyszolgáltatás, székhely szolgáltatás, két éves szerződés esetén 3790 Ft+ÁFA/hó ajándék cégalapítás, cégmódosítás! - szekhelyszolgaltatas.eu

Székhelyszolgáltatás.eu gazdasági hírei – forrás: Világgazdaság.hu
Székhely szolgáltatás vállalati hírei – forrás: vg.hu
Székhelyszolgáltatás pénzügyi hírei – forrás: Világgazdaság Online
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az eurózónában

Már a harmadik egymást követő hónapban nőtt az eurózóna kiskereskedelmi forgalma, ami növeli a gazdasági fellendülés folyamatosságának esélyét – írja a Reuters.
Dátum: 2010. 03. 13:42
Szemüveg nélküli 3D TV-re vágyik? - Csak türelem

A Toshiba állítása szerint már az év vége előtt a piacra dobja szemüveg nélkül nézhető háromdimenziós televízióját. A Philips szakemberei viszont kételkednek ennek megvalósíthatóságában.
Dátum: 2010. 03. 14:00
Újra beszakadt a forint

A forint erősödése csak átmeneti volt, de a frankkal szemben még pluszban tartózkodik a reggeli árfolyamhoz képest.
Dátum: 2010. 03. 17:32
 

A Financial Times sötét forgatókönyve Európa hanyatlásáról

A pénzügyi válság egyik – nem feltétlenül bekövetkező, de valószínű – hosszú távú következménye lesz Európa gyorsuló gazdasági hanyatlása, áll a Financial Times hétfőn közölt elemzésében, amely szerint a kelet-európai EU-tagállamok a könnyítést célzó szakértői javaslatok ellenére sem számíthatnak az euróövezeti csatlakozási feltételek rugalmasabbá tételére.

wwwszekhelyszolgaltatas.eu
kerdes@szekhelyszolgaltatas.eu
06-1-2424636
06-20-249-1900
Logosz-Elegant Kft.
1037 Budapest, Bokor utca 9.
Oldaltérkép
Copyright © Logosz Elegant Kft., 2009. - 1141 Budapest, Szugló u. 82.